3. Szociális hátrányok enyhítése,

mentorálás centrum szintű munkacsoport

2018 szeptemberében kezdődött a csoport munkája a GINOP-6.2.3-17-2017-0038 Lemorzsolódás csökkentése a Szekszárdi Szakképzési Centrum tagintézményeiben pályázat keretében. Az elvárt eredmények a következők voltak:

     Személyre szabott egyéni bánásmód, folyamatos mentorálás segítségével a tanulók iskolai előmenetelének nyomon követése, képességeinek lehető legnagyobb mértékű fejlesztése az iskolai tanulmányai során, ezáltal az iskolát középfokú végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése. Az eltérő kulturális, családi tőkéből adódó különbségek mérsékelése.

A közös munka a munkaterület munkatervének megismerésével, a tagintézményi szintű adaptálás előkészítésével indult. Megismertük a pályázati vállalásokat, a projektfeladatokat, kialakítottuk közös álláspontunkat, igyekeztünk minél pontosabban meghatározni a feladatokat, és a felelősségi köröket. Munkánkba a nevelőtestület minden tagját sikerült bevonnunk. A célcsoport kiválasztásában a mérés-értékelés csoporttól tájékozódtunk a bemeneti mérések eredményeiről, illetve együttműködtünk velük annak kiértékelésében. Az osztályfőnökök nagy segítséget nyújtottak a célcsoport még hatékonyabb meghatározásában, a tanulói kompetenciák fejlettségi szintjének elbírálásában.

A mentorok delegálása az iskola vezetőségével együttműködve történt meg, ezt követte a szülők és tanulók tájékoztatása a program tartalmáról, a bekapcsolódás feltételeiről, majd a mentorálás nyomon követését lehetővé tevő dokumentáció tanulmányozása:

– a kiválasztás dokumentumainak kitöltése,

– a kiválasztást alátámasztó hivatalos okiratok összegyűjtése, rendszerezése,

– az adatvédelmi szabályzatnak való megfelelésben segítségnyújtás.

A tanulói igények felmérése, a családi háttér (a tanulók szociális, biológiai és pszichológiai okokból eredő hátrányainak) feltérképezése, valamint ennek nyomon követési rendszerének meghatározása alapján kezdtük meg az egyéni fejlesztési tervek kidolgozását, a tanulók szociális, biológiai és pszichológiai hátrányainak kompenzálását segítő tevékenységet. Ezek az alapvető fórumok:

            – beszélgetések,

            – esetmegbeszélések,

            – kapcsolattartás, tájékoztatás.

A projektben részt vevő mentorált tanulók és mentortanárok létszáma:

A projekt keretében számtalan program valósult meg a két tanév során, melyek közül a legtöbbet a jövőben is folytatjuk, hagyományt teremtünk/teremtettünk belőlük. A programokat a következő kiemelt feladatok mentén határoztuk meg:

            a)    A tanulók élményvilágának gazdagításával a tanulók szociális, biológiai és pszichológiai okokból eredő hátrányainak enyhítése, valamint az iskolához, közösséghez kötődés erősítése (sport-, kulturális, szabadidős, valamint szakmaorientált programok, tanulmányi kirándulások, színházlátogatások). Magyarország nevezetességeinek és környezeti, természeti értékeinek megismerése, a szabadidő hasznos eltöltésének lehetősége saját tapasztalatszerzés útján.

b)    Esélyegyenlőség biztosítása a tanulásban akadályozott diákok számára, toleranciára nevelés

c)    Mentálhigiéné és prevenció

d)    A környezet- és egészségtudatos magatartás megalapozása, erősítése

A megvalósult programok mindegyikébe be tudtuk vonni a projektben részt vevő diákokat, az intézmény pedagógusait és – legtöbbször – a családokat is. Tanulóink az iskolánkra jellemző, már megszokott élményekkel teli élet mellett jó néhány kiránduláson, beszélgetésen, interaktív programon vehettek részt, mely erősítette az intézményhez tartozást, intellektuális és mentális képességeiket, készségeiket, növelte érzékenységüket és tudatosságukat, a világ dolgaiban való jártasságukat.

A munkacsoport tevékenységei és munkamódszere

A digitális oktatásra való átállás idején 2020. március 13-án, amikor egyik percről a másikra kellett egy merőben más oktatási formára átállnunk, a fő tennivalók és megoldandó feladatok közé tartozott a mentorált tanulókkal való kapcsolat kiépítése és a szociális hátrányokkal küzdő diákok segítése, folyamatos figyelemmel kísérése. Már nem támaszkodhattunk a mindennapi személyes beszélgetésekre, találkozásokra, egy-egy futó érdeklődésre az udvaron, a folyosón.

Első lépésként a már kialakult online fórumokon értesítettük a mentoráltakat, hogy a közeljövőben csak így tudunk velünk kommunikálni, de kértük az együttműködésüket, és biztosítottuk őket arról, hogy fordulhatnak hozzánk a továbbiakban is. Pár nappal később kiépült az azóta is használt és jól működő Teams-rendszer, melyben nem csak a diákokkal tudunk videós beszélgetéseket folytatni, levelezni, hanem egymás munkájára is szinte ugyanúgy rálátunk, mint mikor napi kapcsolatban voltunk.

Ezen kívül szintén a kezdetekkor kiderült, hogy jó néhány tanulónak nem biztosítottak a digitális tanuláshoz szükséges technikai feltételek. Ezeknek a gyerekeknek a kollégák laptopot vittek, megtanították őket a Teams használatára, felhívták a figyelmüket a kapcsolattartás fontosságára. Van olyan diákunk is, aki olyan körülmények között él, hogy egy mód volt csak az elérésére: osztályfőnöke rendszeres időközökben személyesen viszi neki a feladatokat, hozza el a megoldásokat.

A munkacsoport tagjai összehangoltan – most már rutinosan – végzik a kialakult tevékenységeket, természetesen saját személyiségükhöz igazítva, és a tanulók igényeit figyelembe véve:

          –   rendszeres bejelentkezések a Teamsben (egyénileg vagy párban, csoportban – ez utóbbiak talán még hatékonyabbak, hisz a gyerekek szívesen „találkoznak” társaikkal is);

          –   a Teams-beszélgetések előtt jelzés a tanulónak a Facebookon vagy sms-ben;

          –   alkalmanként rövid élménybeszámoló kérése rövid, írásos formában;

          –   igény szerint a szülő megkeresése (nem ritka, hogy a szülő a videóchat alatt a háttérben ül, és figyeli a beszélgetést)

          –   a szaktanárok, az osztályfőnökök és a mentorok együttműködnek pl. a házi feladatok megérkezése, a diák elérhetősége ügyében;

          –   a mentorok a tanárok jelzésére soron kívül megkeresik a tanulót, megkérdezik, történt-e valami, ami miatt késett egy feladattal;

          –   a diákok bevonása az iskolai életbe (értesítések a szakmai vizsgák és az érettségi megkezdéséről; felhívás a ballagók búcsúztatására; bejelentkezések a tantermekből, ahol felújítások zajlanak stb.;

          –   a mentorok alkalmanként konferenciabeszélgetésen osztják meg tapasztalataikat, tartanak ötletbörzét.



A „minden rosszban van valami jó” elve most is érvényesült: több diákunk a kapott digitális eszközöktől szinte szárnyat kapott: pontosan küldik a feladatokat, látszik munkájukon, hogy szívesen kutatnak az interneten, aki eddig szótlan volt az iskolában, most minden tanárt megkeres, felhív egy kis beszélgetésre. Összességében mégis azt mondhatjuk, hogy a tanulás-tanítás folyamatának legfontosabb tényezője változatlanul a személyes kapcsolattartás marad, az állandó jelenlét a diák életében, az apró rezdülésekből és mindennapi találkozókból szerzett tapasztalat, a közös élmények, a segítő szándék személyes megnyilvánulásai.

Paks, 2020. május                                                                 

                                                                                               Süth Gabriella